Van keresnivalónk Erdélyben! Mérje fel az erdélyi és a romániai takarítási piacot!
Már az őszi tisztítás – technológiai szakmai konferencián is elhangzott Gorbai Attila (Tenrom Kft.) ügyvezetőjének előadásában, hogy véleménye szerint komoly lehetőségek rejlenek a hazai FM és takarító cégek számára az erdélyi, de talán még a romániai piacban is.
Érdemes lenne a magyarországi cégeknek jobban utánanézniük az erdélyi helyzetnek, megismerkedni az adottságokkal, ismeretségeket kötni a piaci szereplőkkel. Semmi akadálya nincs ennek, sőt, itt a lehetőség!
Összekötjük a kellemest a hasznossal, a sokak érdeklődését felkeltő gondolatot hamar követik a tettek!
Kolozsvár
2015. március 30. – április 1.
között a MATISZ és a Tenrom Kft. közös szakmai napokat szervez Kolozsváron.
- Ünnepelni is fogunk, tíz éves a Tennant üzletág és jelenlét Romániában,
- lesz lehetőség a határainkon átnyúló szakmai – üzleti kapcsolatok bővítésére, építésére,
- lesz egy kis városnézés, ismerkedés Kolozsvárral,
- lesz Clean Europe szakmai verseny,
- meglátogatjuk dél-kelet Európa egyik legjelentősebb takarítógép felújító központját, a kolozsvári Tennant takarítógép felújító központot.
A tervezett program:
2015. március 30.
Érkezés, fakultatív program.
2015.március 31.
- Délelőtt: Kolozsvári közös városnézés idegenvezetővel.
- Délben, 12:30: Ebéd, melyre minden résztvevő a Tenrom vendége. Helyszín: Tennant Felújítási Központ (Calea Baciului 47, 400230 Cluj Napoca)
- Délután: Tennant Felújítási Központ megtekintése és Clean Europe verseny, amire itt nevezhetők a csapatok!
- Este, 19 óra: 2015 egyik legnagyobb romániai takarítási rendezvénye: Gálaest, Állófogadás – 10 éves a Tennant!
Helyszín: Kolozsvári Kaszinó
2015. április 1.
Szabadprogram. Hazautazás.
A szállásról, az utazásról és a március 30-i étkezésről minden résztvevő egyénileg, saját költségre gondoskodik! Szállásfoglalás – egyénileg!
Igény esetén a MATISZ közös buszt indít Budapestről, melynek részvételi díja 16.000 Ft/fő. A buszra jelentkezni március 20-ig Kiss Juditnál kiss.judit@archiv-matisz.matisz.org címen lehet.
Szállás javaslatunk: Grand Hotel Napoka (Cluj-Napoca, str. Octavian Goga nr.1), ahol egyágyas szoba kb. 11.000 Ft/éj, kétágyas szoba kb. 14.000 Ft/éj reggelivel. A szállodai szobaár kedvezményes, „10 ani Tennant” – jelszóval lehet igénybe venni!
Mind a programra, mind a buszos utazásra Kiss Judit e-mail címén lehet jelentkezni: kiss.judit@archiv-matisz.matisz.org