Sajtótájékoztató – Vészhelyzetben a kórházak takarítása
Tisztelt Tagjaink, Kollégák!
A MATISZ nevében tisztelettel meghívjuk Önöket a szövetség rendkívüli sajtótájékoztatójára.
Vészhelyzetben a kórházak takarítása!
A sajtótájékoztató legfontosabb céljaként szeretnénk felhívni a minisztérium, az egészségügy gazdasági döntéshozó mellett a média figyelmét, hogy sürgősen változtatni kell a kórházi takarítások közbeszerzési és finanszírozási gyakorlatán, és egy együttműködést elindítani a tisztítás-technológia- és egészségügy szakértőinek bevonásával, a jelenlegi gazdasági körülmények között megvalósítható, magasabb higiéniai szint elnyerése érdekében.
Elszomorító az intézmények és az azokat takarító cégek működését ellehetetlenítő a helyzet.
Orvoslásának érdekében a MATISZ együttműködést, szakmai partnerséget ajánl a Szaktárcának.
A sajtóreggelin jelen lesz a szövetség vezetősége, illetve reményeink szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárságának képviselője is.
Várjuk a takarítási, különös tekintettel az egészségügyi takarítási szakmában tevékenykedő vállalkozások vezetőit!
Időpont: 2013. szeptember 11. (szerda), 9 óra.
Helyszín: MATISZ, Budapest XIV., Fogarasi út 2-6. Elektro Profi irodaház, alagsori nagyterem.
Regisztráció 2013. szeptember 9-ig az info@archiv-matisz.matisz.org címen, vagy az alábbi jelentkezési lapon.