Nagy értékű (takarítási, létesítmény-üzemeltetési) szolgáltatások sikeres értékesítése
A szűken vett szakmai előadásokon túl, idén is fontos szerepet kapnak a konferencián az un. out of the box szekció előadásai. Ezekben a menedzsment hatékonyság növelésének egy-egy lehetséges pontjára hívjuk fel a résztvevők figyelmét.
Elsőként – minden üzleti vállalkozás alfája és ómegája – az értékesítés kerül terítékre. A téma kiemelkedő felkészültségű specialistáját Beck György értékesítési szakértő, trénert kértük fel előadónak.
„A szolgáltatások értékesítésében vannak olyan szilárd és megkerülhetetlen alapok, melyekre tudatosan építkezve jelentősen növelni lehet a sikeres üzletkötések arányát. Ezek megtanulhatók.”
Beck György a nagy értékű, B2B eladások szakértője. Olyan cégek veszik igénybe szakmai segítségét, mint az ABB, SKF, Hewlett Packard, ISS.
Tréningjeit követően minden esetben jelentős forgalomnövekedés következett be a résztvevő cégeknél. Arról fog beszélni, hogyan lehet ezeket a sikereket elérni konkrétan a takarítási piacon.
Értékesítés-fejlesztési programjainak eredményeként átlagosan 30 % -os forgalomnövekedést realizáltak a résztvevők.
Tréning résztvevő véleménye: „Gyuri az egyik legtapasztaltabb szakértő az értékesítési tréningek szegmensében a magyar piacon. Speciális tudása és sokirányú tapasztalatai alapján olyan új nézőpontokat ad a cégvezetőknek és értékesítési szakembereknek, amivel a sales-es akadályok legyőzésén túl, magának a szervezetnek az értékesítés-centrikus működését erősítik meg.”
Előadása a következő pontokat érinti a konferencián:
- Klasszikus vagy hatékony utak a vevő megközelítésében?
- Régi sales- es fogalmak új környezetben.
- Termék. Szervezet. Értékesítő.
- Melyiken múlik leginkább az értékesítés sikere? Melyiken hogyan?
- Hogyan különbözzünk a versenytársaktól?
- Értékesítési tréning és/vagy a szervezeti működés átgondolása?
Jelentkezési lap Új seprű! Tisztítás-technológiai Konferenciára