Kitekintés – tisztítás-technológiai vásárok Európában
2014 – Amszterdam
2014 – Tampere
2015 – Varsó
Kiállítás + konferencia + verseny = szakmai találkozó, új ismeretek, kapcsolatépítés.
A Leonardo program keretében, szakértőként volt szerencsém részt venni a közös munkában, itthon és külföldön egyaránt. A program nemzetközi, a legjobb takarítási gyakorlat meghatározása a projekt célja és bár rengeteg munkán túl vagyunk, a projektnek még nincs vége. A közös munka során létrejött személyes találkozók jellemzően egy-egy nemzetközi vásár és kiállítás látogatásával párosulnak.
Ez nagy élmény volt számomra, mert megismerhettem az észt, olasz, finn és olasz tisztítás-technológiai szakma képviselőit, és rajtuk keresztül a helyi kiemelt kérdéseket, kihívásokat. Betekintést nyerhettem például a finn kórház takarítás rendszerébe, illetve az oktatási struktúrába, amibe a takarítás helyet foglal.
A munka itt nem fejeződött be. Bízom abban, hogy az idén márciusban beadott két nagy uniós pályázatból legalább valamelyik nyerni fog, mert látom, hogy milyen nagy jelentősége van a nemzetközi kitekintésnek, tapasztalatcserének, közös szakmai munkának.
Az egyes külföldön megszervezett és megtartott kiállítás közös nevezője, hogy lehetőséget biztosít elsősorban a gyártóknak arra, hogy termékeikkel megjelenjenek. A megjelentek alapvetően két nagy csoportba oszthatók. Egyrészt megjelennek a nagy cégek, akiknek nevével és termékeivel nap mint nap találkozhatunk. Ezeknek a neveknek a megjelenése szinte kötelező és a vásárok húzó ereje. Ezek a cégek jellemzően üzleti kapcsolataikat ápolják egy-egy rendezvény keretein, fogadják vevőiket, régi és új, illetve leendő ügyfeleiket. Nagy feltűnést keltenek megjelenésükkel, vendéglátásukkal, számos kiállított termékkel, bemutatókkal.
A másik csoport e tekintetben a kisebb körben ismert vagy feltörekvő gyártók. Számos újdonsággal jelennek meg, új gépekkel, eszközökkel, tisztítószerekkel, munkaruházattal, munkát támogató szoftverekkel. Sok fejlesztést, innovációt hoznak és mutatnak meg az érdeklődőknek. Lehetőség van a kiállításon kipróbálni a kiállított termékeket, lehetőség van információt szerezni, kapcsolatot teremteni.
A részvételt és érdeklődést a kiállítók információs anyagokkal, apró ajándékokkal, üdítővel és sok esetben apró harapnivalóval hálálják meg.
Tamperében például a szervezők és kiállítók közös ajándéka volt a látogatók célzott csoportja részére, hogy „Oktoberfest”-et szerveztek az első kiállítási nap végén. Akkor egyes kiállítók, a vásárnap végén, a meghívottaikat vendégül látták, kötetlen beszélgetések alakultak ki, így még több információ tudott gazdát cserélni és az üzleti kapcsolatok kialakulását támogatta a személyes találkozó, beszélgetés.
A kiállításokat általában konferenciák, különböző témákban előadások, versenyek kísérik.
Így került megszervezésre Amszterdamban, a MiniSkills verseny. Nemzetközi verseny volt, Magyarország is képviseltette magát. A versenyt helyi vállalkozók támogatták a szükséges berendezési tárgyakkal, gépekkel, eszközökkel, tisztítószerekkel, védőruházattal. A verseny nagyon jól sikerült, versenyzőink a négy kategória közül (Márványcsiszolás,
Tiszta tér takarítás, Alaptisztítás és védőréteg felvitel rugalmas felületre, Takarítás és fertőtlenítés intenzív osztályon) a márványcsiszolás versenyszámban első helyezést értek el. Remek gyakorlási alkalom volt ez egyben, hiszen később, a EuroSkills franciaországi fordulójában az Európa bajnoki címet is megszerezték, szakértőnk Ritz Tibor felkészítésével.
Idén áprilisban Varsóban, megrendezésre került az ISSA Interclean és következik a Las Vegas-i kiállítás is.
Varsóban remek rendezvény sorozatban lehetett részünk. A Lengyel Kereskedelmi Kamara szervezésében tartott kiállítás és konferencia sorozat, látványos, érdekes és hasznos volt.
A kiállítók a szokásos módon, több termékcsoportra rendeződve foglalták el helyüket a kiállítás területén. Most egyik szekcióban a gépek gyártói jelentek meg régi, jól ismert és új termékeikkel. A másik szekcióban pedig megjelentek a termékek: tisztítószerek (hagyományos, környezetbarát és innovatív szerek), adagolók (papír, szappan, egyéb), eszközök (takarítókocsik, mopok és mopvázak, vízkő eltávolító, egyéb kézi eszközök), mikroszálas és nanotechnológiás törlőkendők, és még hosszan sorolhatnám.
A konferencia szekció igen érdekes és aktuális kérdéseket feszegető előadásokat sorakoztatott. Csak néhány ilyen témát említve:
- Nem ár jellegű kritériumok a tisztítás és a tisztaság fenntartási szolgáltatásokban,
- Munkaerő hatékonyságának fellendítése, mint a takarítási ágazat versenyképességének növelése,
- Legjobb gyakorlat a tisztítás technológiai iparágban Európában,
- Váltás, költségből nyereség
Ezúttal verseny nem volt, azonban kiosztásra került az „arany seprű” innovációs díj három kategóriában. A résztvevők és a zsűri egyaránt nemzetközi volt. Az egyes kategória nyerteseinek a díjakat a kiállítás első napjának végén megtartott gála vacsora keretein belül adták át. A vacsorán beszédet mondott a szervező, Lengyel Kereskedelmi Kamara elnöke és a meghívott Humán-erőforrás miniszter is.
Nem utolsósorban az is elmondható, hogy egy –egy kiállítás és konferencia a különböző országokbeli szakértők találkozójának is a színtere. Kapcsolódó események rendszerint, az egyes nemzetközi programok (pl. Leonardo program) találkozói, a munkacsoportok személyes megbeszéléseire is ilyenkor kerül sor. Az ilyen alkalmak lehetővé teszik a tapasztalat cserét és a közös gondolkodást a szakma fejlesztése érdekében. A személyes megbeszélések jellemző témái közül az egyik pl. a kimeríthetetlen oktatási kérdés, vagy az európai szinten létrehozandó közös szakmai szótár kérdése, a kutatások eredményeinek áttekintése és hasznosítási kérdése és még hosszan sorolhatnám.
Összességében elmondható, hogy rendre színvonalas esemény-sorozatban lehet része mindazoknak, akik egy- egy külföldi kiállításra ellátogatnak.
Minden szakértő és szakmabeli számára lehetőség van arra, hogy részt vegyenek uniós projektekben, ezért a jelentkezést a MATISZ honlapján levő elérhetőségek bármelyikén el lehet küldeni.
[nggallery id=46]