Ifjú szakemberek nemzetközi versenyei
Felhívás
a EuroSkills és a WorldSkills
ifjú szakemberek nemzetközi versenyeinek válogató versenyeire
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara sok más szakma mellett a karbantartó tisztítóspecialista és a felülettisztító specialista szakmákban, versenyszámokban -a versenyszámok szponzoraival együtt- várja azoknak a fiatal szakembereknek, szakmunkásoknak, technikusoknak, főiskolai, egyetemi hallgatóknak, végzős szakközép- és szakiskolai tanulóknak a jelentkezését, akik szívesen megméretnék tudásukat Magyarország képviseletében az ifjú szakemberek 2014-ben a franciaországi Lilleben megrendezésre kerülő Európa Bajnokságán (EuroSkills) és majd a 2015-ben a Brazíliai Sao Paulóban megrendezésre kerülő a „Szakmák Olimpiájának is nevezett” WorldSkills világversenyen.
A EuroSkills válogatóversenyen kiválasztott versenyzők, a nemzetközi döntőn elért eredményükkel jogot szerezhetnek arra is, hogy a WorldSkills 2015 világversenyen is részt vehessenek, amennyiben a részvétel egyéb feltételei is teljesülne.
A versenyre jelentkezés korhatára:
• EuroSkills 2014 versenyre jelentkezés felső korhatára a verseny évében betöltött 24 év, azaz az 1990-ben és utána születettek. A jelentkezés alsó korhatára a betöltött 18 év.
• WorldSkills 2015 versenyre jelentkezés felső korhatára a verseny évében betöltött 22 év, azaz az 1993-ban és utána születettek. A jelentkezés alsó korhatára a betöltött 18 év.
Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik vállalják a több fordulós válogatóversenyeken való részvételt.
A válogató versenyen kiválasztásra kerülő versenyzők számára a szponzorok a versenyeket ismerő, a szakmák elismert szakembereinek közreműködésével a nemzetközi verseny kezdetéig több hónapon át tartó felkészítőt szerveznek az általuk biztosított képzőhelyen. Az Európa Bajnokságon illetve a világversenyen csak azok vehetnek részt, akik a felkészítőkön olyan szintre jutottak, hogy méltón képviselhetik Magyarországot ezeken a versenyeken.
A versenyekkel kapcsolatban további információk tudhatók meg a www.skillshungary.hu honlapról, vagy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi versenyek szervezésével foglalkozó munkatársaitól, a szakmák, versenyszámok szponzoraitól.
Jelentkezni a versenyre az nv.skillshungary.hu vagy a nemzetivalogato.skillshungary.hu címeken található elektronikus jelentkezési lap és mellékleteinek kitöltésével lehet.
A jelentkezések elbírálását követően a szakmai szponzorok értesítést küldenek a jelentkezési lapon megadott e-mail címre.
Jelentkezési határidő: 2013. november 22. 8 óra.
A jelentkezések elbírálásának határideje: 2013. december 5.
További információ:
Telefonon a +36/20/381-9432 és a +36/20/469-3095 telefonszámokon,
valamint a heger.istvan@mkik.hu és csiszar.zsofia@mkik.hu e-mail címeken.
Bővebb információ a tisztítás-technológiai versenyszámomokról itt olvasható.
A felhívás letölthető pdf formátumban itt.