EN  |  HU

Rendezvények MATISZ ajánlással

Publikálva 2014 máj 12 | szerző: Kiss Judit

0

Hidegen fújnak a szelek? A Változás hideg szelei? Miért érdemes konferenciára járni? No. 2.

„Minden cég és minden cégvezető legnagyobb stabilitását a Változás adja!” Hatásos felütés, igaznak tűnő, paradox állítás, indul is a konferencia, útjára indul az első előadás.

A körülöttünk lévő gazdasági-üzleti környezet kondíciói folyamatosan változnak, alakulnak, új formákat öltenek, amihez minden egyes cégnek folyamatosan alkalmazkodnia kell. A megváltozó helyzethez nekünk is, vezetőknek, új módon kell viszonyulnunk.

Egyáltalán nem könnyű feladat ez, mert az állandóság, a helyzetek ismerőssége, a megszokott üzletmenet és a jól ismert, megszokott cselekvések ugyan úgy jellemzik munkakörnyezetünket, mint a Változás folyamatossága.

Korántsem magától értetődő és nem egyszerű észrevenni, hogy a napi rutin során, a számtalan szokásos tevékenység között melyek azok a cselekvések, megközelítési módok, amelyek felett éppen most jár el az idő, amin változtatni kell. Változtatni ahhoz, hogy az eddigi kedvező helyzet fennmaradjon vagy éppen, hogy megváltozzon, ha arra van szükség.

A Változást megalapozó jó Döntésekhez viszont pontos Információk és széles körű, napra kész Tájékozottság szükséges, melyek természetes, jó lelőhelyei a szakmai találkozók, képzések, konferenciák.

A kívánt eredményeket hozó Változáshoz Stratégiává összeálló Tervek kellenek, amit majd újra lebontunk konkrét, aktuális Feladatokra, elvégzendő Tevékenységekre, jól körülhatárolt Cselekvésekre. Ezekből születnek meg majd az Eredmények, a folyamatosan változókból a stabilitás.

„Amikor a Változás szelei fújnak a kételkedők falakat húznak, az optimisták pedig vitorlákat.”

A bennünket érő támadásra, komfortzónánkat elhagyásra késztető változásra két alapválasz lehetséges. Üss vagy menekülj! Az emberek nagy többsége inkább menekülőre fogja.

Legyünk konkrétabbak! Hogyan néz ki mindez egy gazdasági vezető esetében? Legtöbbször úgy, hogy nem vesszük fel azonnal a kesztyűt, a Változás által megkívánt konfrontációt, harcot az új kihívások által létrejött új helyzettel. Az optimálisnál általában jóval tovább maradunk benne a régi, megszokott helyzetben, „nem vesszük észre” a Változásra való felhívást, úgy értékeljük a szituációt, mint ha az még a megszokott üzletmenet részét képezné, ami nem kíván a részünkről új, eddig még nem alkalmazott reakciókat.

Zárjuk a kőrt, mi köze az eddig elmondottaknak egy konferenciához? Egy szakmai találkozón többnyire az adott szakterület aktuális helyzetéről van szó, aktuális kihívásokról, újdonságokról, változásokról, piaci trendekről és a legújabb, leginkább reményteljes reagálási módokról.

Egy konferencia az éppen aktuális valósággal való szembenézés tere. Az előadók, egy-egy terület legsikeresebb aktorai, az a kisebbség, a harcosok, akik a veszélyre nem meneküléssel, hanem ütéssel válaszolnak. Kimennek a dobogóra és elmondják, hogy szerintük mi a pálya. Esetükben mi volt a sikeres válasz a miénkhez sokban hasonlító kihívásokra.

Ezekből lehet tanulni. Lehet belőlük erőt és ötleteket meríteni. Bátorságot, aminek segítségével az elkerülhetetlenül újra felbukkanó következő Változás-szituációban majd jobban megy a megküzdés nekünk is. Legközelebb nem menekülünk el a kihívás elől vagy csak később. Optimális időben szembenézünk az új kihívással és sikeresen megküzdünk vele.

HR -stratégiák változásra hangolva
Budapest, Danubius Hotel Gellért
2014. április 17.


további cikkei



Vissza az elejére ↑