Egy cégvezető, egy szakértő. Pozitív, pozitív vélemény
Gazda Csilla tiszttítás-techcnológiai szakértőként dolgozik a budapesti Uzsoki utcai kórházban.
Kérdésünkre elmondta, hogy minden szempontból elégedett volt a konferencia színvonalával, tetszett neki a találkozó. Mivel a zöld takarítás neki is preferált területe, érdeklődéssel várta Kraus Kinga előadását, amely új információkkal is szolgált a számára. Kiemelte még Gorbai Attila prezentációját, mint ami különösképpen megragadta a figyelmét.
Csilla elégedett résztvevője volt a World Café workshopnak, ezzel együtt is azt javasolja, hogy a harmadik kérdéstől tovább kellene lépnie a szakmának és a szakmai párbeszédnek is a negyedik és ötödik, stb. kérdések, de leginkább a megoldások felé. Ki kellene osztani – nézete szerint – a feladatokat és el kellene őket végezni.
…
Bagosi Sándor ügyvezető, Digbuild Kft.,
Egyöntetűen nagyon pozitív a véleményem a rendezvényről, minden korábbi találkozóval összehasonlítva, magasan ez volt a legjobb. A hőskorszakot jutatta eszembe, a MATISZ működésének legelső éveit. Úgy látom, ilyen színvonalú szakmai napra én mindenképpen vevő lennék évente akár két alkalommal is, feltételezem sokan mások is a szakmából.
Ha készül videó a szakmai versenyről, minket érdekel! A későbbiekben szívesen elvinném a dolgozóinkat ilyen versenyre nézőként, hátha motiválná őket és felhorgadna bennük is a versenyszellem. Lehetséges lesz ez?